Médiakarrierem egyidős a Cinkével — illetve most már idősebb is, mert a magyar média utóbbi pár évének egyik legizgalmasabb projektje végéhez ért. Személyes búcsú a Cinktől.


Az egész napom a migránsok körül forgott. Az MNO-n nyomtuk a percről percrét, munkaidő végén pedig gondoltam egyet és hazafelé beugrottam a Keletihez, hogy megnézzem mi a helyzet. Egy telefon a szerkesztőségbe, néhány fotó csatolt fájlként mailben ugyanoda, majd indultam is haza, kissé felzaklatva. Tekerem a telómon a fészbukot, erre látom, hogy Szily Laci megosztja a “Hoppá, vége a Cinknek” című posztot.

Mondom magamban: már megint mit hülyül ez a csávó, írt egy paródiaposztot, vagy citált valami széljobber szájtot? Erre megnyitom, kezdem olvasni és fokozatosan hittem csak el, amit látok: vége a projektnek, amellyel amúgy is csak tesztelték a Kinját. Meg amúgy a magyar olvasóközönséget.


2013 januárjának elején álltam munkába a Mandinernél, és ekkor indult el a Cink is mint a magyar média egy akkor még nem felismert újítása. A Kinja blogmotoron fejlődgetett Szily Laci egyszemélyes projektjének tűnve, akkoriban mindenki regisztrált egy blogot az új felületen. Amikor az Alternatívához kerültem, blogoltunk Kinjára is, némely alkalommal átvett tőlem is ezt-azt a Gawker-birodalom magyar tartománya.

Advertisement

De nem ezért szerettem. Hanem azért, mert igazán új, szórakoztató sajtóterméket készítettek a Cinknél, olyan témákról írtak, ami engem is érdekelt. “A méretünkhöz képest szinte aránytalanul jól olvastak minket a mindenoldali politikusok, az értelmes urbánusok és a médiapiócák” — írta Szily a búcsúposztban, és ahogy elnéztem, tényleg ilyen volt az olvasótábor. Ahogy ő is írta: ide nemcsak a posztok, hanem a kommentek miatt is érdemes volt elnézni. Még akkor is, amikor Szily ütötte rendesen akkori munkahelyem, a VS.hu-t. (A Cink médiával kapcsolatos híreit-cikkeit amúgy is bírtam — pl. ezt a gawkerológiai fejtegetést a botrányt követően — , meg azt is, hogy nem a mainstream, kiszámítható elemzéseket-publikat írták meg. Hanem gondolkodó és gondolkodtató sorokat, még akkor is, ha egy idő után már a címből megmondta az ember, hogy ki írta és miről szól a poszt.)

Ahonnan aztán májusban eljöttem, és most már elárulhatom, a Cinknél szerettem volna kikötni. Kedvenc cinkes szerzőm, Gazda Albertet — ó, azok a szép hosszú, személyes hangvételű posztok, amelyekkel át lehetett vészelni egy unalmas hétvégét! — kerestem meg ez ügyben, nagyon kedvesen elhárította a dolgot, mondván: most nincs mód a bővítésre, de terveznek valami újat és nyáron üljünk le beszélgetni. Közben bekeveredtem az MNO-hoz, el is feledtem a dolgot. Ám ma, amikor olvastam Szily posztját, beugrott: bakker, emiatt nem (sem) kereshetett Albert, elmeszelhették a projektet és végül bedöntötték az egészet.

Advertisement

Szomorú ez, mert egyedi hang, egyedi szerkesztési módszer és a net legjobb kommentelőtábora oszlik szerteszét a Cink megszűnésével. Meg egy álom, hogy bevételek nélkül lehet hosszú ideig működtetni egy egyedi, de nem túl széles közönségnek szóló portált. Közel két és háromnegyed évig sikerült, bár ment volna tovább is. Kössz a mindent, cinkesek, kár, hogy nagy űrt hagytok magatok után!

A poszt eredetileg itt jelent meg:

Poszt Cinkem — vége az egyik legjobb médiaprojektnek